Kamadeva Fénytemplom
A Tantra Szentélyében az érintés szertartássá válik. A figyelemmel és jelenléttel végzett érintés az emberi kapcsolódás egyik legősibb kapuja, amely túlmutat a szavakon, és közvetlenül a lélekhez szól. Egy lassú, tudatos érintés feloldja a belső zárakat, elmélyíti a kapcsolódást, és életre kelti az intimitás finom rétegeit. A rituálé során a test és az érzelmek új ritmusra hangolódnak. A jelenlét megváltoztatja a belső állapotot, támogatja az öngyógyító folyamatokat, érzékenyebbé tesz a szeretet áramlására, és megnyitja a szív terét. A külvilág elcsendesül, a figyelem befelé fordul, és a megélt pillanat teljessé válik. Ebben a szent térben béke, gyengédség és mély biztonság születik. A rituálé ideje alatt minden összeér, minden a helyére kerül, és az ember megérkezik önmagához.
Fehér Szentély
Fehér Szentélyünk kiemelten a szellemi útnak és gyakorlatoknak ad teret. Minden spirituális tevékenységnek, ezáltal a jógának is az a küldetése, hogy egységet teremtsen a test, az elme, a lélek, valamint az egyéni én, és az egyetemes tudat között. Ha létrejön ez az unió, akkor semlegesíthető az ego és az elme kontrollja, pozitív változások következhetnek be életünkben, és megtalálhatjuk valódi önmagunkat. A szellemi munka - így a jóga - végső célja a szenvedéstől való megszabadulás, önmagunk felszabadítása, az öröm és a boldogság megélése, az elégedettség, és a megvilágosodás.
A Vörös Szentély olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek a mindennapi életben gyakran elhallgatottak, mégis mélyen hatnak az ember belső egyensúlyára. A testtel kapcsolatos témák sok kultúrában zárt ajtók mögé kerültek, miközben a tudatos testi jelenlét a mentális egészség, a belső szabadság és az emberi harmónia alaprétegeihez tartozik. A Szentély tanításai segítenek felismerni és oldani a belső korlátokat, amelyek az önkifejezést, az önelfogadást és a természetes testi tudatosságot beszűkítik. A megértés folyamata támogatja az érzelmi stabilitást, az elégedettség érzését és az életminőség emelkedését. A Vörös Szentély programjai egy átfogó, tudatos szemléletet közvetítenek, amelyben az ember önmagához és másokhoz is tisztábban, érettebben és nagyobb belső szabadsággal kapcsolódik. Ez az út önfejlesztést, közös fejlődést és magasabb minőségű jelenlétet hoz a mindennapokba.
Töltődj te is velünk, és vidd el
az elégedettséget a hétköznapokba!
Legyél Önmagad ajándéka!
Minden vágyad Te magad vagy. Te vagy az öröm, a harmónia, a kiteljesedés, a lehetőség. Minden kérdésedre Benned van a válasz, csak hinned és bíznod kell magadban. Céljaid eléréséhez Benned van a lehetőség, csak értékeld és szeresd magad. Te magad vagy a csoda, és a szeretet. Te vagy a minden!
A Kamadeva Fénytemplom azért jött létre, hogy különleges és izgalmas módszerekkel melletted lehessünk az önmagadhoz vezető úton, az önmegvalósításban. Legtisztább szándékunk, hogy hozzájáruljunk a spirituális fejlődésedhez, és a benned rejlő csodálatos potenciál felfedezéséhez. A szeretet és a tiszta szándék vezérel minket, hogy valóban hasznos, és értékes legyen a tapasztalásod, az utad, és a fejlődésed. Érted vagyunk, hogy azt élhesd, ami jár Neked!
A Kamadeva Fénytemplom egy békés hely a város szívében, ahol speciális, különleges, és nem hagyományos órákkal, tanfolyamokkal és rituálékkal várunk. Nálunk magad mögött hagyhatod a rohanó világot. … ahol lerakhatod a terheket, megnyugodhatsz, békét lelhetsz, töltődhetsz, ahol olyan emberek vesznek körül, akik értenek és értékelnek téged, ahol szeretnek, befogadnak, gondoskodnak rólad, ahol figyelnek rád és meghallgatnak, ahol te vagy a fontos!