
Kundalíni jóga - Dandos Arabelával

A tavaszi napforduló alkalmával egy kihívásra invitálunk! Gyere, és kundalíni jógázz velünk 10 héten keresztül minden kedden reggel, akár az otthonodból! ZOOM-on is elérhető lesz!!!
„Lehet, úgy hiszed, csak egyetlen tested van, amelyről gondoskodnod kell, de valójában mindannyiunknak tíz teste van. Ez talán abszurdnak tűnik, mivel ezen testek többsége emberi szemnek nem láthatóak. Ezen testek gondolatai sem láthatók, bár az életünk ezek körül a gondolatok körül forog. Valójában ezen testek által generált gondolatok által tudjuk leginkább érzékelni a kilenc testet. A kundalíni jóga gyakorlása által érhető el az az érzékenység, aminek a segítségével érzékelhetővé és kiegyensúlyozottá válik a tíz testünk.” – Siri Atma K. Khalsa.
A “Harmóniában a tíz testtel” kundalíni jóga program keretein belül megtapasztalhatod, hogy többek vagyunk pusztán a fizikai testnél. Csodálatosan komplex lények vagyunk, akiknek a jóléte, egészsége, életpotenciáljának a kiaknázása mind a tíz test egyensúlyán múlik. Az ősi jógikus bölcsesség szerint rendelkezünk egy lélek testtel, három elme testtel (negatív, pozitív, semleges), fizikai testtel, fényívvel, aurával, prána testtel, finomtesttel és sugárzó testtel.
A 10 alkalmas program egy-egy foglalkozásán megismerkedünk egy-egy test jellemzőivel, erősségeivel és gyengeségeivel, és jóga gyakorlatokkal, meditációval egyensúlyba hozzuk azokat. A kundalíni jóga gyakorlása mind a tíz testet erősíti azáltal, hogy folyamatos változásokat idéz elő érzékelt valóságunkban. Az újonnan felfedezett tudatosságunk lehetővé teszi, hogy a lelkünk hangjára összpontosítsunk, amely életcélunk beteljesítéséhez vezet. Amikor egyensúlyban van a tíz testünk, olyan tudatossági hullámokat teremtünk, amelyek valódi gyógyuláshoz vezetnek.
Részvételi díj: 30.000 Ft/10 alkalom vagy 3500 Ft / alkalom. Érdeklődés: chardikalajoga@gmail.com vagy +36-20-8286399 A programot Dandos Arabela - regisztrált okleveles kundalíni jóga oktató tartja.
Regisztráció: kamadevatemple@gmail.com Jelentkezésnél a tárgyba kérlek, hogy írd be a program nevét, különben nem fogjuk tudni, hogy melyik programra jelentkezel.